Kinek, minek lehet hinni ebben a Világban? Én már csakis azoknak tudok hinni, akik tényleg már régóta mellettem vannak, azok az igaz barátaim és a családom. Másnak már sajnos nem. Elegem van már abból, hogy egy nyamvadt találkát nem lehet összehozni. Ha tényleg fontos vagyok neki, meg tudta volna oldani, hogy lejöjjön. Lelkem lassan megint darabokra hullik, ha nem következik be valami "nagy bumm". Nem hiszek neki, reménykedem, de semmi hitem, bizalmam meg pláne nincs. Így reménykedjek benne?? Mutasson fel valamit, hogy akar engem, de az üres szavak hagyja ki. kellek egyáltalán neki, vagy csak hiteget? Nem értem én ezt az egészet. Egy még rohadtul tud zavarni, leírok egy regényt, válasza "Aha, értem.." akkor mit várok tőle? Lehet helyes, meg a f*m tudja még mi.. De passzolok mit várok tőle. Hosszú kapcsolatról meg nem hinném, hogy álmodhatok. Az egy álomszerű képződmény, ami beférkőzött a látóterembe és az agyam kívánja elérni, de útjában állnak a körülmények.Gátak vannak közöttünk, amik nagy valószínűségből okból vannak ott. Más lettem. Elértem oda, hogy lassan nem az érzéseim állnak a legelső helyen, hanem a tények. Ha az érzéseimet állítom legelőre nem érek el  mást, mint hogy csalódnom kelljen. Kinek hiányzik ez? Nem leszek kőszívű, vannak érzéseim, de hátrahagyom az énem egy oly darabját, ami a túlzott érzékenységemet foglalja magába. Nem akarom már azt, hogy a múltam is eszembe jusson. Amint elérek oda, hogy teljesen túltegyem magam, történik valami, és előjön, szerencsére most nem ez a helyzet. Elértem oda, hogy a múltam a múltban is maradjon. A jelenben élek a jövőmet építem. Átlépem az előttem lévő akadályokat, erősebbé válok, továbbmegyek a kiszemelt utamon. Nem hiszek a sorsban, mert én írom életem könyvét. Ha azt akarom amit, akkor úgy is írom le életem elkövetkező fejezetét, mint egy regényt, ami megjelenik a könyvesboltok polcain és a hű olvasók elolvassák, és megveszik a következő és következő köteteket. Összejön akkor összejön a tali, ha nem nem. Nem fogok sírni utána. Beláttam, nem vezet az sehova sem. Eleget hullottak már könnyeim. Nem hagyom, hogy egy pasi miatt is sírjak. Nem érdemli meg az aki összetörte szívem, hogy sírjak utána. Ezért nem is hagyom, hogy beleéljem magam. Többet nem hagyom magam. Várok még rá. Miért ne várnék, de azt lesheti, hogy higgyek is neki, előbb bizonyítsa meg, hogy megbízható ember és hihetek neki. Addig ne várja el tőlem a hitet és bizalmat. Ennyit a másik nemről,  alelkem darabjairól, az összetört elszort lélekdarabokról, szürreális álomszerű képekről.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

{H o m e}