Az ember néha úgy érzi nem tud kiszabadulni egy rács mögül. Van, hogy feladja a reményt, és nem küzd tovább. Számos dolog miatt érezhetjük úgy, hogy be vagyunk zárva egy ketrecbe. Én nem adom fel és küzdök azért, hogy megváltozzam. Még van pár olyan dolog, amit még a régi önmagamból maradt rám.  Még mindig nem tudok teljesen megnyílni mások előtt. Egyetlen szóval is zavarba tudnak hozni. (persze most ezt a fiúkra értem...) Mostanában boldog vagyok. Köszönhetem ezt egy jó kis napnak, és egy bizonyos személynek is. Ha ő nincs, talán leragadtam volna egy korábbi lépcsőfokon. Mivel tudom, hogy olvassa a blogomat, ezért nehezebb írnom. Hogy miért? A választ még én sem látom tisztán. Egy ködfátyolban kering, és nem hagyja, hogy rájöjjek, mit is rejt magában. Bár tudnám mi kell ahhoz, hogy bármilyen akadály nélkül tudnék minden féléről írni. Ez is egy hiba bennem. Persze senki se tökéletes, én sem vagyok az. Sose tudtam eddig elfogadni magam, és még most sem igazán. Tudom magamról, hogy hamar meg tudnak bántani, és emiatt én is másokat, mert bunkó is tudok lenni, főleg, ha elmegy a türelmem. Általában türelmes típus vagyok, nem hoznak könnyen ki a sodromból, de ha igen akkor nehezen békítenek ki. 

Furcsa most, hogy nincs kivel msnezzek. Krisztián elutazott két napra, és elég lassan fog eltelni nélküle az idő. Nagyon jókat beszélgettünk egymással, hol webkamoztunk, hol csak csöndben hallgattunk, és nem szóltunk egymáshoz. Unalmasnak nem mondanám a mai napot, mert nem volt az. Szerkesztgettem a blogot meg ilyenek. Tegnap megcsináltam a két megígért képet + egy meglepi képet (ami elég merész dolog volt részemről...) Krisztiánnak. 

Durva, hogy ötször álmodtam vele egymást követő napokon. A legutóbbi az nem egy beszélgetős álom volt. Nem szeretném elmondani, mert úgy érzem ennek nincs most helye ebben a posztban. Mondtam neki, hogy az lenne a legdurvább, ha nem álom lett volna... Erre csak annyit mondott, hogy idézem: "Az álmok néha valóra válnak". Nem tudom mit akart ezzel mondani. 

Kíváncsi vagyok már, hogy mi lesz ha találkozunk. Ahogy ismerem magam eleinte biztos, hogy zavarban leszek, de egy idő után fel fogok oldódni. Msn-en más beszélgetni vele, mint majd személyesen. Persze ha webkamozunk akkor szinte nem nagyon tudok megszólalni, hiszen lát engem. Túl félénk vagyok ahhoz, hogy Róla írjak jó pár bekezdést. Ettől a tulajdonságomtól még nem tudtam megszabadulni. 

Csütörtökön jön csak haza, állítása szerint. Már tegnap kezdtem hiányolni csöppet. Ma meg, kész üres ez a nap, pedig még van itthon dolgom bőven. Két nap nélküle, maga lesz a pokol T__T